Narayan 2005. április 1-jén érkezett Magyarországra, mondhatni, a szerelem hozta ide. Feleségével, Nórival Nepálban találkoztak. Merthogy Narayan nepáli. Pontosabban ma már nepáli-magyar kettős állampolgár.
Narayan Prasad Bhandari története természetesen egy nővel kezdődik. Egy fiatal, fehérvári lánnyal, aki önkéntesként angolt tanított egy katmandui árvaházban, az iskolai szünetben azonban úgy döntött, hogy megnézi az egyik annapurnai tábort. A túravezetője pedig ki más is lehetett volna, mint Narayan. Egy hét napos túrára vállalkoztak együtt, ami azonban nem úgy alakult, ahogy azt eltervezték, közbeszólt ugyanis a hegyibetegség. Nóri 4000 méter fölött rosszul lett, így egy éjjel Narayannak kellett háton lehoznia őt a magasból. A sors fintora (karma?), hogy egy betegség kellett ahhoz, hogy a fiatalok egymásba szeressenek, és nem sokra rá (mintegy három hétre) össze is házasodjanak. Nem volt azonban nagy ünnepség, mivel Narayan édesapja a házasságkötés előtt egy évvel hunyt el, a mulatság így ő szokásaik szerint nem illendő. Az egybekelést követően az ifjú párnak a vízumkérelem miatt még három-négy hónapot is várnia kellett, mire végül Magyarországra utazhatott. Narayant tehát a szerelem hozta ide, korábban nem tervezte, hogy Európába jön. Otthon mezőgazdasággal foglalkozott, nem vágyott máshová.
Amikor a repülőtéren leszállt, az első dolog, amit észrevett, az a rend, a tisztaság, a sima, járható utak és a rengeteg autó volt. Később aztán feltűnt neki az, hogy az itteni embereknek sosincs idejük, mindig mindenkor rohannak valahova. Mint mondta, ez egy más világ, ami elsőre ugyan furcsa volt neki, de aztán hamar megszerette az országot és benne Fehérvárt. Merthogy feleségével itt, ebben a városban kezdtek bele közös életükbe, Narayan például a fehérvári utakon tanult meg vezetni is. A nepáli fiatalembernek egyedül azzal volt nehézsége, hogy nem beszélt magyarul, ezért először a jobb munkákat nem is tudta elvállalni. Autómosóként kezdte, majd újságot kézbesített és csak később tudott az ipari parkban jól fizető munkát vállalni.
Nem ment azonban minden zökkenőmentesen és háromszor is komolyabban fontolóra vette, hogy családjával együtt visszaköltözik Nepálba, végül azonban mindhárom alkalommal Magyarország nyert. Vállalkozni kezdett, webshopot csinált és nepáli ruhákkal, szobrokkal és buddhista, illetve hindu kellékekkel kereskedett. A fehérváriak is gyakran találkozhatnak vele, a legtöbb városi ünnepségen, kirakodóvásáron ugyanis ott van a buddhista imazászlókkal díszített kis bódéjával. A portékáját egyenesen Nepálból hozza és termékeinek jó része olyan, melyeket kézzel készítenek a világ egyik legszegényebb országában. De valóban Nepál lenne a legszegényebb ország? Narayan szerint, ha a GDP-t vesszük alapul, akkor valósak a számok, de felteszi a kérdést: ki számít szegénynek? Az, aki elveszíti a munkáját és utcára kerül, vagy az, aki ugyan szerényen él és magának termeli meg a napi betevőjét, de utcára biztosan nem kerül?
A nepáli áruk aztán annyira népszerűek lettek, hogy ma már az egész család ebből él. Persze jön egy kis pénz abból is, hogy Narayan évente kétszer szervez nepáli körutazásokat. Mint mondja, a barátai és az ételek hiányoznak neki a szülőhazájából, de mára már nagyon megszerette Magyarországot és nem tervezi, hogy visszaköltözik Ázsiába. Ami persze nem jelenti azt, hogy minden kapcsolatot megszakítana Nepállal, hiszen sokban segíti szülőföldjét. Adományokból például megépíttetett egy óvodát is, s ő maga is folyamatosan támogatja az intézményt. Jelenleg pedig Sárszentmihályon élnek feleségével és két gyermekükkel.
(Ez az írás először az FMC.hu oldalon jelent meg 2016.08.19.-én.)
