Fiers Gáborral 3-4 évvel ezelőtt találkoztam először, ami azért érdekes, mert elviekben sokszor keresztezhettük volna egymás útját, a sors mégis úgy hozta, hogy elkerültük a másikat. Mondjuk ez azért nem teljesen a véletlennek volt köszönhető: mikor én gyakornokként a Fehérvár TV-hez kerültem, addigra Fiers már rádiózott, amikor pedig mindketten Pesten dolgoztunk már, más-más területre "szakosodtunk". Míg én a klasszikus "szeriőz" nyomtatott, (később online) újságírást tartottam testhezállónak, addig Fiers a kreatív, magazinos, minőségi bulvár területen mozgott otthonosan. Talán nem nagyképűség azt mondani, hogy mindketten eléggé jók voltunk a saját területünkön: én sokáig online szerkesztő voltam (az azóta megszűnt) vezető közéleti napilapnál, Fiers pedig a főszerkesztőséget is megjárta egy eléggé népszerű (azóta szintén megszűnt) budapesti rádiónál.
A médiapiaci átrendeződések miatt aztán mindketten hazajöttünk Fehérvárra, és másokkal együtt részt vettünk az fmc.hu létrehozásában. Nem volt könnyű szülés, a más-más szakterületen szerzett tapasztalataink miatt nem kevés feszült pillanatot éltünk át, hogy egyéb műhelytitokról már ne is beszéljek... Egy idő után aztán összecsiszolódtunk s megpróbáltuk kiaknázni a másik előnyeit. Ez az időszak azonban nem tartott túl sokáig, mert én munkahelyet váltottam, Fiers pedig elkezdett mással is foglalkozni.
Többek között neki köszönhetjük a Töklámpás fesztivált, vagy a nemrég megrendezett esernyős flashmobot.
Mivel Fiers eléggé jól kommunikál szóba és írásban is, ezért úgy döntöttem, hogy a szokásos leíró portré helyett a vele készített interjút jelentetném most meg úgy, ahogy az "elhangzott". Érdemes végigfutni, nem lesz hosszú.
- Mikor és miért kezdtél el a médiában dolgozni?
- Tizenhét évesen egy banális véletlen folytán kerültem az akkor még a Skála kirakatában működő Reflex Rádió közelébe. Addig egyáltalán nem érdekelt a média, a rádiózás pedig elmondhatatlanul hidegen hagyott. Aztán ott ragadtam, nagyjából egy évig időnként bejárkáltam az esti kívánságműsor házigazdájához, Nagy Edithez (Nünü), sőt néha még a mikrofonba is beszélhettem, ami mai füllel amúgy szupergáz lehetett. Nagyjából két évvel később kaptam az első szerződésemet az azóta szintén megszűnt Fehérvár Rádiótól.
- Utána rögtön felmentél Pestre?
- Még ott dolgoztam, amikor megkeresett a Blikk, majd később az azóta szintén megszűnt Sláger Rádió is, hogy legyek fehérvári tudósító. Ezek viszonylag rövid ideig tartottak, mert amikor a Fehérvár Rádióval végül viharos körülmények között elváltak az utak, teljesen világos volt, hogy a következő lépcsőfok Budapest lesz, és akkor költözés. Így aztán nem is kerestem munkát a városban, mármint Székesfehérváron.
Közös munka Fierssel az fmc.hu-nál
- Kikkel dolgoztál együtt Pesten, akiket most megemlítenél?
- Hajós András, Kádár Tamás, Gerendai Károly, Soma Mamagésa, Demcsák Zsuzsa, Bombera Kriszta, Animal Cannibals, Novák Péter, Gianni Annoni, Jókuti András, Fabricius Gábor, Simon Kornél, Erdélyi Zsolt, McMenemy Márk, Lakatos Márk, Nagy Sándor (Viva Alex), Winkler Nóra. A totalcaros srácok, Winkler Robi és Bazsó Gábor, de Veiszer Alinda és Puzsér Róbert is kollégáim voltak. Na jó, befejeztem. Tényleg sok emberrel. Többel igen, mint amennyivel nem.
- Mire vagy a legbüszkébb a karrieredben?
- Legbüszkébb? Fogalmam sincs, sosem gondolkoztam ezen. Vannak nagy mérföldkövek nyilván az ember életében, amik meghatározzák a karrier alakulását, de pozíciókra nem igazán illik szerintem büszkének lenni. Ezek is csak munkák, épp olyanok, mint bármi más, akármelyik másik szakmából. Inkább azt mondom, hogy
örülök annak, hogy elő tudtam, és talán még tudok is állítani olyan médiatermékeket - legyen szó akár egy komplett platformról, vagy csak egy mezei blogposztról -, amik nem hagyják hidegen az embereket.
- Minek tartod magad? Újságíró? Content manager? Médiamunkás?
- Médiamunkásnak semmiképp, az olyan izzadságszagú kifejezés. Abban a szerencsés és egyben közhelyes helyzetben vagyok, hogy nekem a munkám valóban a hobbim.
- Na jó, de hírlapírói értelemben újságíró sem vagy, nem?
- Nem. Négy vagy öt éve írtam először cikket életemben. Vagyis hazudok, mert a Blikknek adtam le rövid tudósításokat korábban, illetve egy férfimagazinba is írtam néhány cikket sportról. De aktívan szerintem 2015 óta írok újságot. Közben pedig legalább ennyire vagyok szövegíró és kreatív is, mert a másik nagy szerelmem a reklámok és minden ehhez kapcsolódó dolog írása, kitalálása.
- És mostanában mást is csinálsz. Neked köszönhető a Töklámpás fesztivál és az esernyős flashmob is. Ezek a kreatív rendezvények honnan jöttek?
- Haha, ez még csak a kezdet, vagy legalábbis most úgy tervezem. Van egy csomó ötletem rövid és hosszú távon is. Mindig próbálok új utakat keresni, és olyan dolgokat kitalálni, ami érdekli, érdekelheti az embereket.
Ha látok olyan dolgot a világban, amit lehet hasznosítani, akkor megpróbálom lefordítani az adott közeg nyelvére is, és ha van benne ráció, akkor belevágok.
Persze mérlegelek sokat előtte, hogy mit és hogyan lenne érdemes csinálni, mert például rendezvényszervezői tapasztalatom egyáltalán nincs. Cserébe nem félek kérdezni nálam tapasztaltabbaktól, és folyamatosan elemzek. Most épp ezt próbálgatom, de lehet, hogy jövő ilyenkor már valami teljesen más köti le a szabad energiáimat. Pár hete például elkezdtem futni, amit mindig is egy borzasztó unalmas, vontatott sportnak tartottam.
- Ezeket a rendezvényeket tulajdonképpen miért csinálod? Mármint profitálni nem profitálsz belőle. Anyagiakban legalábbis nem.
- Semmit nem keresek, sőt, inkább minimális (pár ezer forintos) kiadásaim vannak ezekkel kapcsolatban. Mindig is lokálpatrióta voltam, például amikor Budapesten dolgoztam, a kollégáim agyára mentem sokszor a székesfehérvározással. Mindig kicsit próbáltam belepréselni mindenbe a várost, persze azért nem túlzó módon.
Aztán amikor pár éve úgy alakult, hogy hazaköltöztem, és a Fehérvár Médiacentrumhoz kerültem, az volt a célom, hogy a lehető legtöbbet tudjam visszaadni a közösségnek, ahonnan származom, és aminek segítségével felépítettem az életemet, karrieremet.
Ezek a kis rendezvények is csak arról szólnak, hogy csináljunk együtt valamit közösen, még ha csak 3 percre vagy 2 órára, akkor is. Ez persze egyáltalán nem zárja ki, hogy a jövőben egyik, másik ötletcsíra kinövi magát, és valami nagyobb dolog lesz belőle.
- Mi a célod? Médiabirodalom?
- És világbéke. Vagy az már kicsit oldschool, szóval inkább mentsük meg együtt a bolygót. Amúgy utóbbi komoly: akár egy papírnaptáron is hajlamos vagyok percekig és késhegyre menő vitát folytatni, hogy tulajdonképpen mi szükség is van rá, és hány fát vágtak ki azért, hogy legyen mit lapozgatni az íróasztalon. Amúgy tök hétköznapi céljaim vannak: család, boldogság, szerelem. A többi csak eszköz ahhoz, hogy ezt elérjem.
